11. Fejezet.

Az ereimben meghűlt a vér.
A kocsi egyre közeledett, én pedig úgy álltam egy helyben a járdán, mintha odaragasztottak volna. Képtelen voltam megmozdulni, az előttem egyre nagyobbodó fénycsóvát figyeltem. Nem tudom mennyi idő telt el - egy perc? Esetleg tíz? Nem tudom.
Annyit érzékeltem, hogy a kocsi megállt. Ajtók nyíltak, majd csapódtak be nagy zajjal. Lépéseket hallottam, melyeket egyre közelebbről érzékeltem. A lélegzetem felgyorsult, az agyam tompa volt, a fülem zúgott a szívem pedig ezerrel vert.
De még mindig egy helyben álltam.
A kocsiból kiszállóak közül, valaki megköszörülte a torkát.
- Érted jöttünk.
Ez az egy mondat olyan érzéssel töltött el, mintha pofon vágtak volna. Mondhatni feléledtem tőle. Lábaimban ismét áramlott a vér, a fülemben megszűnt a folytonos zúgás.
Futásnak eredetem.
Futottam, ahogy csak bírtam. Szaporán szedtem a levegőt, a hidegben a számon és az orromon kiáramló levegő teljességgel látszott. Mintha a füstöt fújtam volna ki. Az a bizonyos illető is futásnak eredt mögöttem.
Nem voltam gyors. Nem tudom miért, mindig jó futó voltam, de most egyszerűen képtelen voltam gyorsabb ütemere kényszeríteni a lábaimat.
- Állj meg! - kiáltotta.
Hogy ez mekkora idióta. Ha elkezdtem előle futni, szerinte önszántamból megállok?!
Mikor már csak egy utcányira voltam otthonról, megálltam. Hátra néztem, de nem láttam senkit. Füleltem, figyeltem, de csak egy kutya ugatását hallottam. A biztonság kedvéért, megkerültem a háztömböt, - kétszer - hogy még véletlenül se találjanak apám emberei rám, valamint azért, hogy Emily-éket se keverjem bajba. A hátsó ajtóhoz osontam, majd amilyen halkan lehetett, résnyire nyitottam az ajtót és befurakodtam rajta.
A házban mindenhol le volt kapcsolva a villany.
Alszanak. Hál'istennek!
Megkönnyebbülten sóhajtottam, majd a lépcső felé indultam.
- Na, hogy sikerült? - csendült fel közvetlenül mögöttem Emily hangja.
- Jézusom! - kaptam hirtelen a szívemhez. - Normális vagy Em? Itt halok meg a lépcsődön.
Emily kacagása verte fel a ház nyugalmát.
- Ne haragudj Prücsök. Csak olyan izgatott voltam, egyszerűen képtelen lettem volna lefeküdni. Mesélj! - visította a végén, mint valami rossz tinédzser, aki egy pletykára áhítozik.
- Nem viselkedsz a korodnak megfelelően! - mondtam mélyen a szemébe nézve.
Egy apró, tényleg, egy leheletnyi pofon csattant az arcomon.
- Öö...au? - néztem szemöldökömet ráncolva a nagynénémre.
- Jajj Elliot ne csináld már! Tudnék neked segíteni. - könyörgött.
Igaza van. Jóval tapasztaltabb, mint én. És nő. Csak tudja, mit kell mondani bizonyos helyzetekben.
Emily meglátta a tekintetemben a megadást, így egy széles mosoly kíséretében megragadta a karomat és a kanapé felé húzott. Leültetett a kanapéra, és rendre intett, hogy szedjem össze a gondolataimat, Ő addig csinál egy kis forró csokit.
- A fölött jobban megnyílik az ember. - mondta.
Mélyet lélegezve helyet foglaltam. A kanapén ülve, csendben rendbe szedtem magam és összegyűjtöttem a gondolataimat. Szelektáltam, nem mintha lett volna mint eltitkolni Em elől, mégis. Van, amit jobb megtartani.
- Nos?
- Hát... - és kifakadtam. Elmeséltem mindent, hogy nyitott Tyler ajtót, miről tanultunk, hogy nézett ki a szobája, milyen hiperaktív az öccse, hogy az apja mennyire megszorította a kezem - nyilván kihagytam a fájdalomra vonatkozó részletet; hadd higgye, hogy tökös gyerek vagyok. Elmondtam, hogy vigasztaltuk meg együtt Calebet, mit mondott erre az apja, hogyan kísért ki A.J., hogy mit mondott, hogyan szaladt utánam, és hogyan hívott el a hétvégére a tóhoz.
- Ez randi. - jelentette ki a végén a nagynéném.
- Ez hülyeség! - mondtam, holott valami mélyen megmozdult bennem ennek a szónak a hallatán.
- Pedig az. - kötötte az ebet a karóhoz.
- Tuti nem az, de ha mégis, eléggé cink.
- Miért is? - szaladt ráncokba Emily homloka.
- A.J. lány. - mondtam ki a nyilvánvalót. Láttam Em arcán, hogy mindezzel nem mondtam sok újdonságot, így folytattam. - Egy lány hívott el randizni. Egy LÁNY! - az utolsó szót, szinte már kiabáltam.
- Elliot. Ugye tudod, hogy nem a hatvanas években élünk? Itt mindez már nem számít.
- Nekem igenis számít. Tény, hogy ezelőtt annyi kapcsolatom volt egy lánnyal, hogy meghúztam a haját, és elvettem a tízóraira szánt tejét, de mindez sérti az önérzetem. Engem, érted Em, engem egy lány hívott el randizni. Ez tuti nem férfias dolog.
- Miért Te megtetted volna?
- Tessék? - kérdeztem vissza.
- Te, mint nagy férfi, aki tesztoszterontól túlfűtött, szexuális állat, elhívtad volna randizni? Vagy, ha nem randiról van szó, esetleg kávézni? Vagy beülni a könyvtárba? - Jesszusom, honnan ismer ilyen szavakat?
- Em..
- Na ugye. Tétovázol. Pedig se időd se lehetőséged nincs arra, hogy játszd itt a negyven éves szüzet. - ismétlem; honnan ismer ilyen szavakat? Ki tanította ilyen szövegre?
- Te a nagynéném vagy? Esetleg elvittek az ufók, míg én Ohm-törvényét magoltam? - néztem mélyen a szemébe.
- Nem, csak néztem egy romantikus filmet, és ugyanígy kiabáltam azzal is. Tizenhét éves vagy, lassan tizennyolc. Nem azt mondom, hogy itt az ideje, hogy megállapodj. De szórakozz és tudd meg, hogyan is élnek a mai fiatalok. Azok a tinédzserek biztos nem gyulladtak volna be attól, hogy a lány tette meg az első lépést.
Igaza volt, még ha nem is akartam beismerni. Bárki, aki a mai nap folyamán megfigyelte a vislekedésem rájöhetett, hogy valami nem kóser. Megtudhatta, hogy utoljára hét évesen láttam velem egykorú lányt, hogy zavarban vagyok a közelükben. Vagy szimplán azt hihették, hogy buzi vagyok.
Nem is tudom eldönteni, melyik a rosszabb.
- Igazad van. - motyogtam csöndesen.
- Ugyan. Ne legyél szomorú emiatt! Érzem, hogy minden rendben lesz köztetek. Csak neked is tenned kell érte. - mondta mindent tudóan Emily.
Beleegyezően bólintottam és felálltam a kanapéról, majd a lépcső felé indultam.
- Emily. - torpantam meg a negyedik lépcsőfokon.
- Igen?
- Eljössz velem fürdőnadrágot venni? - kérdeztem.
- Persze. - ragyogott fel Em arca.
A boldogságán megörülve szélesen mosolyogva tettem  meg a fentmaradó távot a szobámig.
Első pont kipipálva.
Már csak a nagy barátság, aztán flört, randik és a szerelmi vallomás választott el attól, hogy boldog legyek.

(...)

- Akkor jössz Te is? - kérdezte TomTom az asztalon áthajolva.
- Aha. - feleltem egyszerűen.
Még csak ketten voltunk az asztalnál, a többieket valószínűleg bent tartotta a tanár.
Egy kissé feszültnek éreztem a hangulatot Tom és közöttem, de próbáltam tudomást sem venni róla. Ismét csak A.J. körül forogtam a gondolataim és a legrosszabb az volt, hogy emiatt még a suliból is elkéstem!
Mint valami tizenéves kis csaj álltam a gardróbon előtt és a pólókat hajigálva az ágyra, így próbáltam megkeresni a megfelelő ruhadarabot a mai napra.
Szánalmas.
Mindez még semmit sem ért, mivel még nem is találkoztam vele. Mint kiderült egy közös órám sincs vele a mai nap. Ennek következtében kisebb gyomorgörcsöm alakult ki; mi van ha a héten már nem is lesz?
Szánalmas. A pasik szégyene.
- Hééé! - lóbálta meg előttem a kezét TomTom.
- Hmm? - néztem fel rá bambán.
- Kérdeztem valamit.
- Mit? - hülye, hülye, hülye.
- Haza tudtál menni tegnap?
- Persze. Igaz, hogy majdnem eltévedtem, de aztán összefutottam A.J.-vel.
- Az igen. - húzogatta a szemöldökét egy perverz vigyor kíséretében.
- Nagyon vicces vagy. - mondtam szarkasztikusan, de hirtelen nagyon érdekesnek találtam a szendvicsemet.
TomTom öblösen felnevetett és addig abba sem hagyta míg Dan a lányok kíséretében meg jelent.
- Na mizu? - öklözött össze a két srác.
- Nem sok. - felelte Tom lazán és belekortyolt a kólájába.
Mivel nem számítottam Dan részéről semmiféle köszönésre, vagy annak valamilyen kifejezésére ismét az asztalt kezdtem tanulmányozni. Hirtelen, a semmiből és egy nyomást éreztem a vállamon.
- Veled mi a helyzet Don Juan? - kérdezte Dan.
- A szokásos. - feleltem nem túl szellemesen.
Dan és TomTom is összenézett, majd felnevettek.
- Mi van? - néztem rájuk.
- Jaaj, tudjuk mi, hogy megy ez! - mondta Tom.
- Bizony. Ma még csak ennyit mondasz, aztán már semmit. Holott egyre csábítod elfelé itt a csajokat. - húzogatta a szemöldökét Dan. - És aztán huss - kitárt kezeit, lassan, mintegy látomás szerűen elhúzta az arca előtt. - a csajok helyén egy összetört romhalmaz marad, amely csakis a Te hibád lesz. - mutatott végül egyenesen rám.
- Aztán már csak azt vesszük észre, hogy meghódítottad Amy-t, és a menők asztalánál ülsz. - csatlakozott a szívatásomhoz Ciara.
- Nem ez a menők asztala? - kérdeztem huncut vigyorral.
- Próbálkozz csak, de ez gyenge volt. - mondta Ciara nevetve.
- A magad nevében beszélj! - csapott lustán Tom a lány felé. - Nekem ez is kellemesen meglegyezte a hiúságomat.
- Ugyan már. Neked a légy szárnycsapása is elég, és máris akkora az arcod, mint a gimi. - nevetett fel Dan.
- Ezek itt összeesküdtek ellenem! - pattant fel tettetett komoly arccal a srác, melynek következtében az ebédlőben tartózkodó tömeg, egyből felénk nézett.
- Na ezt jól megcsináltad. - nevettem fel. - Totál hülyének néznek.
- Ez nem újdonság nálunk. - szólt közbe először a beszélgetésbe A.J.
Felé pillantottam és mosolyogva néztünk össze.
- Igen, ez egy nap után is leesett. - vigyorogtam.
- Szemtelen vagy! - csapott a vállamra Tom.
- Áú? - nevettem fel felszabadultan.
A.J. nevetve elhessegette TomTom-ot az arcom elől.
- Ülj le. - mondta egyszerűen. Tom leült és szélesen mosolyogva figyelt a lányra. Azonban Dan és Ciara - ha jól hallottam - a délutáni programjaikat beszélték meg, és abszolút nem figyeltek A.J.-re, akinek már jelképesen szikrákat szórt a szeme. Idegességében összehúzta a szemöldökét, összeráncolta az orrát és csücsörített, mintha gondolkodna valamin. Hirtelen ördögi mosolyra húzódott a szája és mogyoróbarna szemiben huncutság csillogott.
- Terhes vagyok. - mondta tömören. Pókerarccal a reakciókat várta.
Hát reakció az volt bőven.
TomTom semleges arccal figyelte az asztalnál ülőket, csak néha rándult meg aprókat a szája, mintha egy mosolyt, vagy éppen a feltörekvő kacajt próbálná visszatartani. Dan levegő után kapott, az asztalon lévő keze azonnal ökölbe szorult. Mivel az inge felső két gombját nem gombolta be, tisztán láthatóvá vált az ér, melyben igen nagy sebességgel áramlott a vér. Egyedül Ciara volt, aki azonnal felpattant és a legjobb barátnője után nyúlt.
- Tessék?! - sikította, majd tovább kiabált, de azokat már olyan magas hangerővel, hogy csupán a kutyák hallották.
És én?!
Egyszerűen lefordultam a székről. De komolyan. A vallomástól olyan hirtelen vettem a levegőt, hogy bennragadt és csípte a légcsövem. Ilyet csinál egyáltalán a levegő? Majd egy néma kiáltás után, nagy sebességgel haladtam a padló felé.
- Basszus haver, jól vagy? - nevetett fel Tom és felém nyújtotta a kezét. Kidülledt szemekkel a keze után kaptam, és máris ismét a széken ültem. Lilás színű fejjel nyúltam a vizem után, aminek a felét tuti lehúztam. Miután ismét kaptam levegőt, újra végignéztem a barátaimon. A.J. ugyanolyan rezzenéstelen arccal szemlélte a társaságot, Ciara meredten bámulta a padot, Dan pedig a kezébe temette az arcát. TomTom egyszerűen szélesen vigyorogva a plafont nézte, és motyogott valamit. Annyit tisztán leolvastam a szájáról, hogy; idióták.
- Nos. - kezdte nyugodtan A.J. - Most, hogy mindenki rám figyel, tudunk beszélni a szombaton tervezett kirándulásról. Szerintem, olyan tíz körül indulhatnánk, maximum egy óra alatt ott vagyunk. TomTom, Te hozhatnád a Jeep-et, oda befér három ember meg a csomag én meg elkérem anyáéktól a Volvo-t. Ciara, Te hozhatnád a napernyődet meg az olyan izéket amin a csajok szoktak feküdni, Dan, Te gondoskodhatnál a zenéről, Tom tiéd a pia, Elliot és én vinnénk a kaját. - adta le a tervet. - Ja, és mielőtt elfelejteném, nem vagyok terhes! Gyökerek. Miket nem képzeltek rólam? - füstölgött a végén.
TomTom azonnal nevetésben tört ki, hogy meglátta a mellette ülő két barátja arcát. Megkönnyebbülve felnevettem, persze nem hittem el, de azért a levegőm bennmaradt.
- Okés emberek. Miután megnyugodtatok, hogy nem leszek tini-mami, van valami kérdésetek a szombatról? - könyökölt fel A.J. az asztalra.
A többiek nemet intettek a fejükkel, én viszont kérdeztem.:
- Fürdőgatya kell?
- Persze. - vágta rá TomTom, aztán a megbotránkozás egyértelműen leolvasható volt az arcáról. - Nincs. Fürdőnadrágod.? - hangsúlyozta egyenként a szavakat.
- Anglia nem éppen a strandjairól híres. - feleltem.
- Tehát tisztázzuk. Nincs fürdőnadrágod? - kérdezte Tom.
- Nincs.
- Tudod milyen szín áll jól, annak a fakó angol bőrödnek?
- Nem. - feleltem gyanakodva.
- Ráérsz délután? - kérdezte és egyre jobban csillogott a szeme.
- Igen. - sóhajtottam. A többiek már pukkadoztak a nevetéstől.
- Szereted a rózsaszínt? - kérdezte hirtelen elkomolyodva.
- Természetesen nem. - ez hülye.
- Basszus. - morogta az orra alatt. - Mindegy. Köszöntsd a személyi titkárod és a mai stílus-tanácsadódat. Ma shoppingolni megyünk!
Na, már csak ez hiányzott!