5. Fejezet

Egészen addig figyeltem A.J. távolodó alakját, míg el nem tűnt az utca végén. Figyeltem kecses járását,  egyenes hátát, a háta közepéig leomló világos barna haját.
A szépségtől sóhajtottam egy nagyot, majd beléptem a házba. Az A.J.-vel eltöltött szép délután emlékei jártak az eszemben, melynek hatására egy nagy, boldog vigyor költözött a képemre, ami még véletlenül sem kerülte el Sam és Emily figyelmét.
-Ennyire jó volt a délutánod?-kérdezte kötekedően Sam.
-Jobb, mint a tiéd.-vágtam vissza még mindig vigyorogva.
-Megígértél nekem valamit!-szólt közbe Em.
-Igen tudom.-válaszoltam.-És döntöttem is.
-Nos?-kérdezte türelmetlenül.
-A Chase-be megyek.-mondtam.
Sam és Emily összenéztek, majd elnevették magukat.
-Ezen most mi olyan vicces?-kérdeztem értetlenül.
-Óhh, hát tudod. Az a csinos lány, aki vagy 5 perce ment el innen...-kezdte Sam.
-Ő is oda jár.-fejezte be szélesen mosolyogva Em.
-Ehhez annak semmi köze.-mondtam, bár nem hangzott elég meggyőzően.
Bevallom volt egy kicsi köze A.J.-nek ahhoz, melyik suliba megyek...
Elég nagy köze.
-Olyan rosszul hazudsz, mint Sarah.-válaszolta fejcsóválva Sam. Sarah édesanyám volt.
-És ez jó vagy rossz?-kérdeztem vissza.
-Mikor hogy.-válaszolta Sam.-De a sulira visszatérve. Az még oké, hogy egyidősek vagytok, és egy suliba kerültök. De nem biztos, hogy egy osztályba is.
Totálisan igaza volt. Hogy kerülhette el ez a figyelmemet? 
Egyetlen embert ismertem, aki ráadásul velem egykorú erre tessék. Sehol semmi és senki.
A félelem tetőtől-talpig elborított.
Ismét egyedül maradtam.
Bár lehet, hogy túlreagálom...de nem maradhatok egyedül...Újra. Meg kell próbálnom A.J-vel egy osztályba kerülni. Egyedül Őt ismertem a rokonaimon kívül a városban...és nem bántam, hogy Őt.
Éreztem , nem sőt tudtam, hogy meg kell ismernem Őt, közelebb kell hozzá kerülnöm.
Épkézláb magyarázatot jelen esetben nem adhatok, nem is akarok. Egyszerűen érzem azt a késztetést, ami ahhoz kapcsolódik, hogy vele kell lennem.
És ennek egyik legjobb megoldása, ha egy osztályba járunk.
Nem nyugodhatom addig, míg ebben biztos nem lehetek.
Elmefuttatásom alatt észre sem vettem, hogy egyedül maradtam Emilyvel a konyhában.
-Elliot...teljesen elsápadtál.-mondta rémülten.
-Segítened kell.-súgtam neki feszülten.
-Bármiben.
-Egy osztályba kell kerülnöm A.J.-vel.-suttogtam.
Nem kérdezett semmit, egyszerűen csak ennyit felelt:
-Rendben.
Megkönnyebbülten sóhajtottam és reménykedtem. A gyors hétvége után pedig elérkezett:
az igazság pillanata.
(...)
-Ez annyira ciki!-nyögtem fel tehetetlenül az anyósülésen.
-Nem értem miről beszélsz.-mondta vidáman Leah.
Emily úgy döntött, ráér hétfőn beszélni a Chase igazgatójával.
Így reggel hétkor keltett, hogy bevisz a suliba.
Hát nem megalázó?
De. Az.
-Most duzzogsz?-kérdezte Emily, mert már lassan 10 perce nem szólaltam meg.
-Ha a duzzogás alatt azt érted, hogy elsüllyedek szégyenemben...Igen, duzzogok!-emeltem fel a hangom.-Bocs.-mondtam valamivel csendesebben.
-Leaht is el kell vinni suliba, így téged is elviszlek és beszélek az igazgatóval. Három legyet ütök egy csapásra!-szólt vidáman.
-Csapj le engem is.-motyogtam az orrom alatt, és mereven kibámultam az ablakon.
Figyeltem a nagy diák tömeget, akik az iskolába igyekeztek. Voltak akik csapatostól, voltak akik egyedül indultak útnak. Mások a  buszmegállóban nyomogatták a telefonjukat, mások beszélgettek, pletykáltak, olvastak és voltak akik egyszerűen maguk elé néztek.
És voltam én, aki folyamatosan az ablakból kémlelte a terepet, hátha meglátja Őt, akire már napok óta gondolt.
Ez olyan szatírosan hangozott..mindegy.
Pont a piros lámpánál álltunk, amikor a visszapillantó tükörben feltűnt valami.
Vagyis inkább valaki.
-Ott jön A.J. meg Caleb!-visította Leah, aki már a csomagtartóig hajolt, hogy kiláthasson.
Caleb?!
-Az ki?-kérdeztem.
-A.J. öccse.-magyarázta bosszúsan Leah, és a szemét forgatta, mintha ezt illet volna tudnom.
Az a kis pánik, ami hirtelen elragadott a srác nevének említésére, a rokoni viszony tisztázása után már semmivé lett.
Amikor már majdnem mellettünk voltak, zöldre váltott a lámpa. Azonban Emily nem indult el, hanem bevárta őket. Félre állt, és az leengedte az ablakot az én oldalamon. 
-Sziasztok!-köszönt rájuk Em.
-Csókolom.-köszöntek vissza egyszerre. A.J. szélesen mosolyogva nézett rám.
-Elvigyünk benneteket?-kérdezte Em.
Mondj igent, mondj igeeeeeeeeeeeeeent!
-Nem, köszönjük.-bakker...-Még beugrunk a cukrászdába, mert egy kis maki.-itt meglökte az öccsét.-kikönyörögte.
-Ez van, ha valaki már az első nap ötöst kap.-vágott vissza Caleb, és kinyújtotta nővérére a nyelvét.
-Stréber.-mondta vigyorogva A.J. és meglökte a tesóját.-Leah és Elliot is eljöhetne velünk.-ajánlotta fel.
A kezem már a kilincsen volt, ám Emily szavai hatására tehetetlenül zuhantak vissza a combomra.
-Leah mehet ha szeretne, de Elliotnak és nekem még beszélnünk kell az igazgatóval.
-Óóóh.-sóhajtotta A.J. az arcára pedig kiült a ...csalódottság?!
Értem....?
-Ja..jó.-motyogta.-Na, jössz Leah?-kérdezte mosolyogva.
-Igen!-visította, megpuszilt minket és már ki is ugrott a kocsiból.
-Akkor majd....-mondta A.J. miközben folyamatosan hátrált a kocsitól.
-Majd...igen...-szóltam vissza. Emily már el is indult, így már csak inteni volt időm.
-Már elmondtad neki?-kérdezte Emily.
-Mit?
-Hogy te is a Chasbe mész?-kérdezte.
-Nem..eszembe sem volt.-közben pedig folyamatosan erre gondoltam, hogy keressem-e meg valamelyik közösségi oldalon és írjak neki üzenetet, hogy: "sziaaa, osztálytársak leszünk!" vagy egyszerűen bízzam az egészet az univerzumra. Meg igazából kíváncsi voltam az arckifejezésére, hiszen azon minden meglátszik.
Mire odaértünk a sulihoz, már voltak egy páran.
A "pár" alatt azt értem, hogy tele volt a parkoló!
-Én majd megvárlak kint, jó?-kérdeztem a regisztráció után.
-Jó rendben, akkor megyek beszélek az igazgatóval.-mondta és el is indult az irodába.
Kimentem az épületből, és az egyik villanyoszlopnak támaszkodva előkotorásztam a cigarettámat.
A cigi a szám sarkában lógott, és már a gyújtómat kerestem, amikor megéreztem, hogy figyelnek.
Úgy éreztem mintha, lyukat égetnének a pillantásukkal a hátamba..meg konkrétan minden testrészembe. Először nem is értettem miért. Majd leesett.
Én vagyok az új diák.
Ne is figyelj rájuk, haver!
Próbáltam nem tudomást venni róluk, és nyugodtan szívtam a cigimet.
Próbáltam.
De a tekintetek....folyamatosan pásztáztak, méregettek. Nem igazán szívderítő a tudat, hogy figyelik minden egyes mozdulatomat, hogy kifújom a füstöt, szívom a cigit, hogy elrakom a gyújtót.
Ekkor egy hang megtöri a csendet
-Itt nem szabad dohányozni!- ez a hang pedig egy fiúhoz tartozott. Velem egy magas volt, sötét haja volt, és a Nirvana-s póló alól pedig előbukkantak a tetoválásai. Elég lengén volt felöltözve, ahhoz képest, hogy október volt.
Amúgy meg, nem igazán tűnt olyannak, aki betartja a szabályokat.
-Aha, oké.-mondtam és egy utolsót szívtam a cigimbe mielőtt eltapostam volna.
-Dan! Ez komoly?-kérdezte a mellé sétáló lány nevetve.- A legnagyobb gyárkémény akit ismerek  azt mondja: Itt nem lehet dohányozni!
-Próbálom védeni a tüdejét.-vágott vissza az agyonvarrt srác.
-Várjatok...-vágtam közbe.-Akkor itt lehet dohányozni vagy sem?
-Lehet.-válaszolta a lány.
-Ez király.-mondtam.-Mondhattad volna azelőtt mielőtt elnyomom a cigimet. Még ott volt a fele!-majd pedig hangosan felnevettem.
Két új beszélgető partnerem is velem együtt nevetett és a pillantások sem maradtak el.
-Dan vagyok.-nyújtotta felém a srác a kezét.
-Elliot.
-Ez az energia bomba pedig Ciara.-mutatott a mellette álló vigyorgó lányra.
-Szia.-köszönt.
-Hello.-válaszoltam ugyanolyan széles mosollyal.
-Gyere körbevezetünk.-mondta Cia, és elindult a suli bejárata felé.
-Nekem itt van....a..khm..nagynéném. Muszáj megvárnom.-mondtam lassan.
-Megvárjuk veled.-mondta Dan és elővette a cigijét.
-Fúj. Arrébb állok, mert beszennyezed az aurámat.-mondta fintorogva Ciara, így vagy 10 lépéssel elsétált tőlünk.
-Mi ez az aura szöveg?-kérdeztem Dan felé fordulva.
-Táncol.-válaszolt váll vonogatva, mintha a táncos jelző mindent megmagyarázna.-Ennek következtében jóga őrült.
-Még így sem értem.-válaszoltam őszintén.
-Nem is fogod.-nevetett fel Dan.
A következő pillanatban Emily lépett ki az ajtón, az arcán nem látszódott, hogy számomra jó, vagy rossz hírt hozott-e.
-Nos?-kérdeztem türelmetlenül.
-Hivatalosan is a 11.b osztályba jársz.-jelentette ki Em szélesen mosolyogva.
-Ez az!-kiáltottam fel és megöleltem.-Köszönöm.-súgtam a fülébe, immár megkönnyebbülten.
-11.b?-kérdezte Ciara.
-Igen.
-Akkor osztálytársak vagyunk!-mondta vidáman.
Elköszöntem Emilytől és a két új ismerősöm után elindultam a suli bejárata felé.
-És melyik művészeti cuccra jelentkeztél?-kérdezte Dan.
-Reggel azt mondták majd napközben töltetnek ki velem valami papírt. Úgyhogy még van időm dönteni.-válaszoltam. Holott teljesen biztos voltam benne, hogy melyiket is választom.
A délelőtt a szokásos iskolai napokhoz képest  persze amihez hozzá voltam szokva  eléggé gyorsan telt el. Azonban egy rossz dolog volt az egészben.
Nem láttam A.J.-t.
Rémképek százai suhantak át az agyamban, kórházakról  rendőrautókról az összetört kocsik mellett, szirénázó mentőkről és egy összeroncsolódott testről, amely a kórházi ágyon fekszik.
Hiába igyekeztem ezekről megfeledkezni és az oktatásra, a két új haveromra vagy bármi másra gondolni nem igazán ment. De valamit tennem kellett az ügyben, hogy ne nézzenek őrültnek már az első napon.
-Végre kicsengettek.-mondtam fellélegezve, miután véget ért a fizika óránk.
-Most jön a nap legjobb része.-mondta Ciara.
-Már mehetünk haza?-kérdeztem mosolyogva és Dan mellett lépdelve elindultam ki a teremből.
-Dehogy is!-válaszolt felháborodva az előttünk szökdécselő lány.
-Hát akkor?
-A legeslegjobb rész...-mondta Dan és tartott egy kis hatásszünetet.-Az ebéd.

XXXXX

-Gyere már TomTom!-kiabáltam.

-Sajnálom, hogy jól akarok kinézni.-szólt vissza bosszúsan a szekrénye mélyéről.

-Haver csak ebédelni megyünk.-mondtam.

-A.J.-kezdte lassan, nagyon lassan.-Az embernek mindig jól kell kinéznie.-a szavába akartam vágni, de megállított.-Igen még a hétvégén is.

-Nem értelek.-mondtam egyszerűen és az ebédlő felé indultam.

-Na jól nézek ki?-kérdezte, miután utol ért.

-Igen. Bármelyik pasi megfordulna utánad.-válaszoltam őszintén. A bók következtében egy elégedett mosoly költözött az arcára ami ott is maradt, még akkor is amikor sorban álltunk.

-Cia és Dan már az asztalnál ülnek.-adta a helyzetjelentést Tom.-És még valaki....nem látom rendesen.-mérgelődött.

Különösebben nem izgatott ki lehet az. Mindennapos volt, hogy valaki, aki nem tartozott a négyesünkhöz az asztalunkhoz ült. A városban is tudták, milyen király hangulat uralkodik az asztalunknál.

-Hát én ezt a moslékot nem eszem meg.-motyogtam az orrom alatt a választékot nézegetve.

-Egyet értek.-súgta vissza TomTom.

-Egy Coca lesz.-mondtam.

-Egy 3Bit.-szólt Tom.

Fizettünk és az asztalunkhoz indultunk. Tom vezetett, mivel az ebédlőben hatalmas forgalom volt, ha lehet így nevezni. A biztonság kedvéért a lábam elé néztem, mivel képes lettem volna arra, hogy a saját lábamban orra bukom, ha nem figyelek oda. Így azt sem vettem észre időben, hogy TomTom lába földbe gyökerezik.

-Mi van?-kérdeztem bosszúsan, mikor a hátába ütköztem.

-Egy főnyeremény ül az asztalunknál.-mondta, a hangján hallatszott, hogy le van nyűgözve.
-Mert?-kérdeztem összezavarodva, és akkor megláttam Őt.
Elliot.
Mosolyogva beszélgetett Dannel és Ciarával, miközben az ásványvizes flakont forgatta a kezei között.
-Megszerzem magamnak.-jelentette ki Tom.
-Sajnálom Öcsi.-mondtam. Szerettem volna megóvni a csalódástól...és valamiért nem nyerte el a tetszésem, hogy a meleg barátom..a...hát az izémet...Elliotot stíröli.-Nem a te ligádban játszik.-ez a kódolt nyelvünkön csak annyit tett, hogy Tom esetében a kiszemeltje bizony a nőkért van oda.
-Honnan tudod?-kérdezte gyanakodva. Huncut mosoly ült ki az arcára, amiből arra lehetett következtetni, hogy a hirtelen fellángolása már a semmivé lett.
-Én ismerem Őt.-motyogtam.
-Nem mondod?!
-De.-súgtam vissza zavartan és a felsőmet kezdtem birizgálni.
-Ahaaaaa.-mondta nyújtottan.-Na gyere menjünk oda.-mondta lelkesen és vonszolni kezdett.
-Neeeeeee.-tiltakoztam amilyen halkan csak lehetett.
-Miért nem?-elég jó hallása volt a srácnak.
-Csak, mert.....-igazából én sem tudtam megfogalmazni a dolgot. Egyszerűen ideges lettem, kivert a víz és, hogy mindezt leplezzem a felsőm ujját húzogattam lejjebb.
-Nyugalom. Jól nézel ki.-kacsintott rám Tom.
A magabiztosság újult erővel tört rám, és széles mosollyal indultam el Tom mellett a törzsasztalunkhoz. Közelebb érve jól hallottam, hogy a művészeti programról beszélnek és, hogy Elliotnak a mai napon kell beadnia, hová is jelentkezik. 
Elliott, az eddigi ismeretségünkhöz hasonlóan, ami nem több, mint három nap, fáradtnak tűnt. A haja rossz fiúsan szétágazott, és a mosoly a szája sarkában valami szívdöglesztő volt a ruhájával azonban ezt a vele született sármosságát próbálta nem nagydobra verni. Magabiztosan az asztalunkhoz léptem Tommal.
-Szasztok.-köszönt Tom.
-Sziasztok.-köszöntem nem sokkal később én is.
A hangom hallatán Elliot felkapta a fejét és rám emelte méregzöld szemeit. Megkönnyebbülten sóhajtott és egy gyönyörű mosoly kúszott az arcára. A tekintete...
A tekintete pedig az enyémmel kapcsolódott össze egy végtelennek tűnő pillanatig.