6. Fejezet

Hát sziasztok.
Itt lenne a hatodik rész. A késést illetően csak annyit, hogy nagyon-nagyon és még 1000x nagyon sajnálom. A pofámról füstöl, sül és szakad a bőr, komolyan. Akkor itt van a hatodik, remélem úgy gondoljátok majd, hogy megérte várni.:)
Jó olvasást, iratkozzatok, pipáljatok és kommenteljetek, ha még nem tettétek meg ;)
Békeeee 

XXXXX

A.J.
Csak rá tudtam gondolni.
Merre lehet most? Egész délelőtt nem láttam, és semmit sem hallottam róla.
Nyugi Elliot..majd jön.
A napot, amely nem volt annyira fantasztikus, mint reméltem, Ciara-val és Dannel töltöttem. Fizika után, mihelyst megtudtam, hogy szerintük az ebéd a nap fénypontja az ebédlőbe mentünk. Mellettünk a diákok rohantak, mi pedig lazán sétáltunk.
-Nekünk nem kellene sietni?-kérdeztem összezavarodva. Én megértettem a többieket is. Hiszen 800-an plusz mínusz 50-en jártak még ide.
-Nyugi haver.-csitított Dan.-Nekünk mindig van helyünk.
-Aha..oké.-motyogtam válaszként.
Az ebédlőbe érve nagy zsivaj és tolongás fogadott. A diákok egymást lökdösve próbáltak helyet találni maguknak és barátaiknak, ami többé-kevésbé még sikerült is. Danéket egyáltalán nem érdekelte ez a fennforgás, ügyet sem vetve, mereven törtek át a tömegen egészen egy padlótól plafonig tartó ablakig, amely előtt egy körasztal állt székekkel.
-És az ebéd?-kérdeztem.
-Hagyd a fenébe. Szar az egész.
-Oké én ezt nem vágom.-mondtam komolyan.
-Hétfő van.-válaszolt Ciara.
Komolyan mintha nekem ebből értenem kellene bármit is.
-Ééss?-kérdeztem vissza.
-Így is, úgy is szar a kaja. Fölösleges sorban állnod, hacsak nem csíped a moslékot.-egészítette ki Ciara mondandóját Dan.
Most, hogy mondjam azt, hogy moslékon nőttem fel?!
Elnézve néhány embert, aki vitte tálcán az ebédet, kénytelen vagyok azt mondani, hogy a javítóintézetben is ehhez hasonlót dobtak elénk.
De végül is nem mondhatom azt, hogy egy gazdag gyerekeknek fenntartott javítóban nőttem fel.
Az úgy túl érdekes lenne. Az érdekes pedig alatt azt értem, hogy szörnyű.
-Amúgy is nálunk más szokások vannak.-szúrta közbe Ciara.
-Milyen szokások?-kérdeztem vissza.
-Hát még jön két barátunk. És általában úgy szoktuk, hogy összedobjuk a kajánkat és elosztjuk vagy versengünk érte.-magyarázta.
-Értem.-motyogtam.
Bakker Elliot...még a végén azt hiszik csak ezt az egy szót tudod angolul....
-Ciara...ne támadd már le egyből. Látszik rajta, hogy el van veszve.-szólt rá Dan.
Ennyire feltűnő lenne?!
-Mi lenne ha nem szólnál bele mindenbe?-vágott vissza, valamivel idegesebben Ciara.
-Mi lenne ha nem okoskodnál annyit?
-Mi lenne ha lapoznánk?-kérdeztem csitítóan. Ezek ketten képesek lettek volna egymás torkának esni.
A srácok fújtak, sóhajtottak egy nagyot és  lehuppantak a székekre. De persze előtte kinyírták egymást a puszta tekintetükkel.
Öt perc néma csend, melynek során Dan és Ciara egymást méregették. Én pedig úgy ültem, mint egy párduc aki ugrásra kész, vártam, hogy mikor is kell közéjük vetnem magam.
-Ennyi volt?-kérdeztem miután Cia egy hangos "Cööhh" után szem forgatva elfordult Dantől.
-Soha többé nem beszélek vele.-jelentette ki Ciara.
-Mindig ezt mondod Cica.-felelte mosolyogva Dan. Miután Cia figyelemre sem méltatta, felém fordult.
-Nem vagy te egy kicsit befeszülve?-kérdezte.
Még mindig úgy ültem ott, mint aki karót nyelt.
-Azt hittem egymásnak estek.-Sosem lehet elég óvatos az ember. A javítóban is rengeteg ehhez hasonló este történt. Két fiú akik eddig a legjobb haverok voltak, egy zabszeleten vesztek össze, majd egymásnak estek. törtek és zúztak....leginkább egymást, de akkor is történt káreset. Persze, hogy akkor szerény személyen volt az ügyeletes, aki a rendért és a biztonságért felelt.....vagyis kellett volna. Hiába próbáltam a 2 évvel idősebb és sacc a 20 kg-mal nehezebb srácok közé bevetni magam, olyan taslit kaptam, hogy egy szék támlája adta a másikat! A balhét én vittem el, az már addigra mit sem számított, hogy a srácok úgy mentek el, mintha mi sem történt volna.-Sosem lehet tudni!-mondtam röviden.-És mikor jönnek a barátaitok?
-Nem tudjuk.-felelték egyszerre, majd mindketten elhallgattak.
-A barátnőm....-kezdte el Cia.
-Vagyis a barátnőnk.-javította ki Dan.
-.....még suliban sem volt délelőtt. Pedig minden óránk közös!-fejezte be Ciara ügyet sem vetve Dan kommentárjára.
Akár csak A.J...
-És melyik művészeti ágat jelölted meg?-váltott témát Dan.
-Az éneket.-feleltem.
-Óóó, az király.-lelkesedett.-Énekelsz? Vagy hangszeren játszol?
-Hát igazából....
-Szasztok!-kiáltotta valaki.
Fogalmam nem volt ki az, így nem is törődtem vele sokat, inkább próbáltam volna tovább fojtatni, amit elkezdtem, de egy dallamos hang megakadályozott mindebben.
-Sziasztok!
Igen.Ő.Volt.Az.
Felnéztem Rá, és csak bámultam Őt tovább, szótlanul.
Egy szót sem szóltunk egymáshoz, mégis 100 meg 100 kódolt üzenetet váltottunk, pusztán úgy, hogy néztük egymást.
Remélem egyáltalán nem dekódoltam helytelenül...
A.J. egy félénk mosolyt villantott rám, majd a Ciarának nevezett "ölelő-hullám" végleg levette a lábáról.
-Hol a fenében voltál?-kiabálta C., aki éppen A.J.-t ölelgette.
-Volt egy kis dolgom, amit el kellett intéznem.-válaszolt, közben pedig folyamatosan fejtette le magáról barátnője karjait.
-Mi lehet annál fontosabb, hogy suliba gyere?-kiáltotta C.
Ciarát néztük hitetlenkedő pillantással. Nem csak mi, akik az asztalnál voltak, hanem úgy össz mindenki az ebédlőben.
-Bármi!-felelte A.J. nevetve.
Ciara is vele nevetett miután rájött mekkora baromságot is kérdezett.
-Ez a helyes válasz.-szólt közbe Dan kuncogva, és leöklözött A.J.-vel.
-Na mi a pálya?-kérdezte lazán A.J. miután leült az egyetlen üres helyre, ami a mellettem lévő volt.
-Semmi. Mrs.Cook egy bányarém.-panaszkodott Ciara. Mrs.Cook, pedig a fizika tanárunk volt.
-Nekem ne mondd, nekem is ez vele a negyedik évem.-mondta A.J.
-És egy új taggal bővült a csapatunk.-szólt közbe Dan.
Csapatunk....
Tudjátok milyen jó ezt a szót hallani egy napi ismeretség után? Ráadásul úgy, hogy az illető még komolyan is gondolja?
Valami felemelő érzés.
Egy érzés, hogy tudod, hogy tartozol valahová.
Egy érzés, amely eltörli a magány jelenlétét a szívedből.
-Ő pedig nem más, mint.....-itt Dan misztikusra vette a formát, kezét pedig úgy forgatta az arca és a feje körül, mintha valami varázslatot mondana.
-Tádádádádááááááá....Elliot!-itt pedig szélesen vigyorogva rám mutatott.
-Császtok!-szóltam vigyorogva én is, mellé pedig intettem.
-Hello TomTom vagyok!-vetődött felém a srác, aki, mint kiderült az előbb köszönt.
-Szia, Elliot.
-Ő pedig A.J.-mondta TomTom és futólag az említett személy felé bökött az állával, azonban a kezemet még mindig szorosan tartotta.
-Szia Elliot.-mosolygott A.J.-TomTom!-szólt erélyesebben, immár a barátjára, aki vette a lapot és elengedett.
-Na ehetünk végre?-kérdezte Dan.
-Nanááá.-kiáltott A.J. és a táskája után nyúlt.
-Kinek mije van?-kérdezte Ciara.
-Egy szendó..meg egy Coca.-mondta a táskájából kipakolva A.J.
-Szintúgy.-csatlakozott Dan.
-Saláta és lúgos víz.-mondta Ciara.
A srácokkal elképedve néztünk rá.
-Abból én nem eszek.-jelentette ki A.J. és felém fordult.-Neked mid van?-kérdezte széles mosollyal, amitől én, mint egy zöldfülű kisfiú somolyogtam.
-Öhm...-és belenéztem a táskámba. Állítólag Emily rakott egy kis harapnivalót ...-Szóval van két szendvicsem, Fanta és....egy doboz-mondtam kinézve a táskámból. Az említett dolgokat pedig sorban kipakoltam az asztalra.
-Egy doboz?-kérdezte A.J. és közelebb csúszott hozzám.-Mi van benne?
Kinyitottam a dobozt, amibe egyszerre néztünk bele. A reakcióink teljesen ellentétesek voltak.
-Ezaz!!
-Fúúj.-mondtam én.
-Mi az?-kérdezték a srácok egyszerre.
-Marcipános muffin.-mondta A.J., aki ha nem ült volna, valószínűleg ugrált volna örömében.
-Azért el ne menj!-szólt nevetve Dan.
-Seggfej!
-Neked mid van TomTom?-kérdeztem.
-Semmim.-felelte, szerintem igen gyorsan.
-Hazug.-szólt közbe A.J.
-Biztos, hogy van valamid.-mondtam.
-Persze.-helyeselt A.J.-Bármi jobb a salátánál, amiben kelbimbó van.
-Így van.-mondta Ciara..aztán.-Héééé!!
-Ti túlságosan is egy hullámhosszon vagytok.-mondta komolyan TomTom, és felénk tartott ujja cikázott közöttünk.
A.J.-vel cinkosan összenéztünk, majd hangosan felnevettünk.
-És ez jó vagy rossz?-kérdeztem még mindig kuncogva.
-Az én jelen esetemben ez SZÖRNYŰ!-válaszolt Tom, majd Ő is felnevetett.
-Felajánlom a muffint...az összeset...bárkinek.-mondtam és az asztal közepére helyeztem a dobozt.
-Üdv nálunk!-mondta TomTom és hozzám vágott egy 3Bit-et.
Egyet azért én is elraktam, mivel marcipán-mint kiderült-csak a tetején volt. Ennek következtében fájdalmas búcsút kellett vennem a csokitól, és vissza kellett adnom Tomnak.
-Te ez valami isteni!-kiáltott fel Ciara miután hosszas kérlelés után (sacc 5 perc) feladta a fogyókúráját, és velünk tartott a kajálásban.-A nénikédtől mindenképpen kérd el a receptet!
-Te sem szereted a marcipánt?-kérdeztem A.J.-től aki a doboz tetejére gyűjtögette a marcipán darabokat.
-Dee! Csak a legjobbat hagyom a végére.-mondta nevetve.
-Csak nem rólam beszéltél?-kérdezte egy srác, aki befogta A.J. szemét.
-Ki az?-kérdezte zavartan.
-Egy valóra vált álom!-válaszolt a srác mézes-mázosan.
Ez meleg öcsém vagy rohadtul el van szállva...
Esetleg mindkettő.
Komolyan, nem tudok efelől dönteni.
Most eldöntöttem, hogy utálni fogom a fazont.
-Vagy inkább egy rémálom.-súgta felém TomTom. Egyet kellett vele értenem.
-Ohh...Így sem tudom.-felelte nevetve A.J.
-Naaaaa.-mondta bedurcizott hangon a srác.
-Ööhm...Sebastian?-kérdezte.
-Na ugye, hogy nem volt nehéz!-mondta a srác, és megölelte.
Száradna le a karod...
Ahogy végig hordoztam a srácokon a pillantásomat, az ő arcukról is ugyanezek vagy hasonló érzelmeket lehetett leolvasni. 
-Niiii már! Marcipán!-mondta a srác és befalta az egészet, amit A.J. eddig összegyűjtött.
-Ooo-óóóóó-mondta Dan és Cia egyszerre.
-Itt mindennek vége.-csatlakozott TomTom.
A.J. meg sem tudott szólalni, csupán tágra nyílt szemekkel nézte a marcipánok azelőtti helyét.
-Ez nagyon finom volt.-csettintett elismerően Sebastian.
-Gondolom..-mondta A.J.
-És mi a pálya?-kérdezte Sebastian.
-Áááhh semmi, tudod csak kajáltunk, és még szeretnénk folytatni úgy, hogy nincs fent a koszos segged az asztalon.-válaszolt Ciara.
-Csak lassan a testtel.-nyugtatta Ciarát.
-Szerintem lapozzunk!-mondta TomTom.-Ismered Elliotot?
-De szarul terelsz, ember!-súgtam neki, míg háttal álltam Sebastiannak.
Ő magyarázatképpen csak vállat vont.
-Szia Elliot vagyok.-mutatkoztam be.
-Hmmm...Angol vagy.-köszönöm akcentus.-NEM csípem az angolokat.-a hangsúly a "nem"-en volt.
A felé nyújtott kezemet leengedtem az oldalam mellé. A kezem már ökölben volt, de ekkor Dan lépett mellém, és nyugtatólag a vállamra tette a kezét.
-Oké azt hiszem elég volt.-állt fel A.J. és Ciara is csatlakozott hozzá.
-Tessék?
-Azt mondtam, hogy elég volt. Ha nem tudod Őt elfogadni, aki velünk jóban van és hozzánk tartozik, akkor semmi keresnivalód nincs ennél az asztalnál.-felelte A.J.
-Nem kell mondanod semmit, csak húzz el innen.-mondta Dan.
-Ennyi haver, és Wendy-klónra egyáltalán nincs szükség ennél a társaságnál.-szólt közbe Tom is.
A srác csak hápogni tudott.
-Inkább most menj el. És gondolj ki valami ideillő választ.-kacsintott Ciara. Majd nevetve figyeltük, ahogy Sebastian elhúzza a csíkot.
-Köszönöm.-mondtam amikor ismét leültünk.
-Nincs mit.-mondták a srácok.
-Mi a baj?-kérdezte TomTom és aggódó pillantást vetett A.J.-re.
-Megette a marcipánt!
-Tessék, itt az enyém.-mondtam és elé toltam a szalvétát amire leszedegettem a cukros masszát.
-Tényleg?-kérdezte csillogó tekintettel.
-Persze. Én nem vagyok oda érte.-válaszoltam mosolyogva.
-Ihjaaaaaaaj.-ennyi volt TomTom reakciója.
-Mi az?-kérdeztük egyszerre A.J.-vel.
-Ez a gesztus, valami csodálatos kezdete.