4. Fejezet

Egy Adonisz állt az ajtóban. Komolyan. Ezt minden túlzás nélkül állíthatom. Annyi könyvet olvastam már a tökéletes pasiról, erre tessék itt áll az ajtóban.
Egy kérdés azonban még van.
Én jó ajtóban állok?
Egy ideig tátogtam, mint egy partra vetett hal, majd elszakítottam a pillantásom a srácól,és gyorsan megnéztem a házszámot.
16.
Stimmel. Az utca névvel sem volt semmi gond.
Akkor mi a szar folyik itt, ember?!
Ki ez a rejtélyes idegen?
-Hát te ki vagy?-kérdeztem nyíltan.
-Elliot vagyok.-mondta egyszerűen.
-Hát ez nem sokat, mond. De azért, hali.-mondtam vigyorogva és a kezet nyújtottam.
-Szia.-motyogta. Láthatóan eléggé zavarban volt.
Mosolyogva végig hordoztam rajta a pillantásomat, és valószínűleg Ő is ugyanúgy tett. Percekig álltunk az ajtóban szótlanul, ami kezdett eléggé kínossá válni.
-És..megkérdezhetem....hogy mit is keresel itt?-motyogta.
Elkerekedett szemmel bámultam vissza rám, majd felnevettem.
-Hát, tudod..én vagyok....-kezdtem el.
-A.J.!!!!!!!!!!!!-visította Leah, és az idegen mellett elrohanva, a karjaimba vetette magát.
-A.J.????-nyögte hitetlenül a srác.
-Igen.-válaszoltam mosolyogva , és ránéztem.-Én vagyok A.J.
-Azta.-nyögte meglepetten.
-Nem rám számítottál, ugye?-kérdeztem nevetve. Leaht követve pedig elsiklottam mellette.
Milyen férfias illata volt. Még lehet, hogy mégis Ciara-nak lesz igaza....
-Hát nem, tényleg nem.-mondta, és ő is hallatott egy apró kacajt.
-Hát akkor kit vártál? Egy bomba nőt?-kérdeztem évődve. A szavak azonban a torkomon akadtak. A házban egy bomba robbant, amit történetesen Leah-Bumm-nak hívtak. 
-Teljesen elvörösödött a fejed.-szólt Leah. Valószínűleg az idegtől.-Hozok neked valamit inni.-ezzel berohant a konyhába. Kis híján elcsúszott a kiborított tejen. Lesz itt mit feltakarítani.
Elvettem Leahtól a pohár narancslét.
-Nos, kit is vártál akkor?-tettem fel a kérdést ismét. Belekortyoltam az innivalóba.
-Igazából..egy fiút vártam.-mondta zsebre dugott kézzel fejét lehajtva. Én persze az előbbi mondatától telibe leköptem az előttem álló kis asztalon heverő dolgokat.
Nem hiszem el!! Egy pasit várt!
Minden jó pasi buzi....Bassza meg!!
-Jól vagy?-kérdezte rémültem, mivel az előbbi szavaitól még mindig fuldokoltam.
-Nem, nem vagyok jól.-mondtam egy kissé mérsékelt hangerőn.-Leah! Menj fel a szobádba.
Leah szó nélkül engedelmeskedett. Mikor már az utolsó lépcsőfokra is felért, Elliot felé fordultam.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Az a bajom, hogy te egy pasit vártál...-azonban közbevágott.
-Meg vagy sértődve?
-Te azt feltételezed, hogy meg vagyok sértődve? Fel vagyok háborodva!-kiáltottam.
Értetlen pillantással nézett rám.
-Egy kilenc éves kislány van a házban, te meg simán idehívsz egy pasit? Hát honnan jöttél te?-rivalltam rá.
-Honnan tudtad, hogy nem idevalósi vagyok?-kérdezte.
Ennek meg mi köze van a fent forgó helyzethez, könyörgöm?!
-Az akcentusodból....De ne tereld itt a témát!-mondtam és meglegyintettem a vállát.-Figyelj nem vagyok rasszista és én tiszteletben tartom más.... vonzódási...meg izé..intimitási területét, vágod. Teljesen oké, hogy buzi vagy, de...
-MI?! Nem vagyok buzi.-vágott közbe.
-Jajj dehogy nem vagy az!-válaszoltam.
-Te akarod nekem megmondani, hogy meleg vagyok-e vagy sem?
-Hát egy pasit vártál! Talán piros-pacsizni akartál vele?-vágtam vissza.
-Én a bébiszittert vártam.
-Én vagyok a bébiszitter!-kiáltottam.
-Tudom!-kiáltott fel Ő is.-De az A.J. az fiú név.-érvelt a heterosága mellett.
-Én kérek elnézést, hogy a monogramomat használom!..Várj..te engem vártál?-kérdeztem vissza meglepetten.
-Igen.-mondta egyszerűen.-Csak tudod, ahonnan én jöttem az A.J. az egy fiú név. Ezért fel voltam készülve, hogy egy kigyúrt állattal találom szembe magam.-tartott ki a saját igaza mellett Elliot.
-Hogy ez mekkora ciki.-kiáltottam fel. Úristen telibe lebuziztam egy srácot, aki valami elképesztően néz ki...arról ne is beszéljünk, hogy mindent leköptem miatta narancslével.-Izé..bocs ne haragudj. Csak annyira félreérhető volt, hogy te vársz egy pasit...És tudod, mindig azt mondják, hogy a jó pasik buzik, meg minden és...-és én minek mondom ki ezeket HANGOSAN?!
-Szóval jó pasinak tartasz?-kérdezte incselkedve.
-Fantasztikus, hogy te csak ezt fogtad fel a bocsánatkérésemből!-és ezzel egyidejűleg beleöklöztem a vállába.
-Mindig a lényeget ragadom meg.-mondta komolyan, ám a szeme a nevetéstől csillogott.
-Haha.-mondtam szarkasztikusan.-És miért nem azelőtt ragadtad meg a lényeget, mielőtt totálisan leégettem magam?-kérdeztem mérgesen.
-Fáradt vagyok!-védekezett Elliot felemelt kézzel.
-Ezért?-kérdeztem hitetlenkedve.-Tudod mit? Felejtsük el.-jelentettem ki komolyan.
-Felejtsük el?-ismételte el lassan.
-Igeeeen.-válaszoltam nyújtottan.-Nem szeretném, hogy úgy emlékezz rám, mint a "csaj, aki azt hitte homár vagyok".-magyaráztam, közben próbáltam az Ő hangját utánozni, ami nem igazán jött össze, ám egy hangos nevetést, azért kiváltott belőle.
-Rendben van. Dee, ha felajánlják  hogy nyerhetek a világ legcikibb és legviccesebb sztorijával egy millió dollárt...elmondom.
-De akkor osztozunk!-vágtam a szavába.
-Ööhmm...oké.
A nappali ezután a mi hangos nevetésünktől zengett
-Akkor, mindent előröl kezdünk?-kérdezte, miután valamivel lecsendesedtünk.
-Még jó, hogy nagyon az elején vagyunk.
-De ez a helyzet mindent megalapozott.
-Bizony.-motyogtam.-Akkor..előröl?
-Igen..mindent..előröl.-és valamiért úgy látszott rajta, bár lehet, hogy túl sok könyvet olvastam, ami tinédzser problémákat dolgozott fel, mintha nem csak az ismeretségünket kezdené előröl, hanem valami nagyobb dolgot, mondjuk, mint például.....az életét.
-Akkor....Szia, A.J. vagyok.-és a kezemet nyújtottam felé.
-Hello, Elliot Brain.-egy dögös pasi...persze, ezt már csak én tettem hozzá....gondolatban.
Még percekig tartottuk egymás kezét szótlanul. Bár be kell valljam, én az Övét egy cseppet sem akartam elengedni...de minden jónak vége szakad egyszer.
-Akkor én szólak Leahnak, hogy jöhet takarítani.-mondtam sután az előbbi néma jelenetünk miatt, majd elindultam az emeletre.
A következő másfél óra takarítással ment el. Leah úgy ahogy besegített, bár a végén megkegyelmeztünk rajta és felküldtük a szobájába. Így végül a konyha takarítása Elliotra és rám maradt. A felállás annyi volt, hogy én mosogattam, Ő törölgetett és pakolt.
-És...te merre laksz?-ilyen általános, semmit mondó kérdésekkel próbáltuk megtörni a köztünk húzódó csendet.
-Hát 6 utcával, arra.-és a konyha ablaki irányba mutattam.
-Keletre?-kérdezte mosolyogva.
-Ja, keletre.
Ismét kínos csend.
-És te honnan jöttél?-ez az információ eléggé érdekelt.
-Angliából.-felelte egyszerűen. Szemlátomást inkább elkerülte volna ezt a témát.
Csak, hogy én nem az a fajta vagyok, aki ennyivel elintézi a dolgot.
-Azon belül?
Mielőtt válaszolt volna még eltörölgetett vagy 10 tányért.
-Keith-ből.
-Az merre van?-komolyan még sosem hallottam róla.
-Hát tudod ott....fent...arra.-mutatott a konyhaszekrény irányába.
-Északra?-segítettem ki.
-Ja..északra.-majd miután a pillantásunk találkozott elnevettük magunkat.
-És, hogy-hogy ilyen jól értesz a gyerekekhez?-kérdezte.
-Tudod van egy öcsém...meg egy bátyám. Nem könnyű elviselni őket.-mondtam nevetve, pedig egyszerűen imádtam őket. De valahol a világban kialakult egy elvárás, hogy a testvéri szeretetet nem mutatja ki az ember, csupán akkor ha szükséges. Mondjuk ha valaki beszól nekik, és akkora te mint valami hős amazon sietsz a megmentésükre  azzal az érvvel, hogy senki nem szólhat be a tesóimnak, csak én.
De most eléggé elkanyarodtunk.
-És neked van tesód?
-Nem, nincs.-válaszolta egyszerűen.-Mennyi idős vagy?-ekkora már a pultnál ültünk és az üdítőnket kortyolgattuk.
-17. Te?
-17.-válaszolta mosolyogva.
Mit mosolyog?
Amúgy meg tiszta cuki a mosolya.
Megint eltértünk a tárgytól.
-Többnek nézel ki.-mondtam neki őszintén. A kócos haj, ami amúgy jó lett volna, ha nem párosul karikás szemekkel.
-Ezt most bóknak vegyem?-kérdezte zavartan.
-Nem. Színtiszta helyzetjelentésnek. Meg vagy zuhanva.-mondtam halkan a végét. Sok ember nem igazán bírja és szereti, ha valaki a szemükbe mondja a frankót. Mert tudjátok,utána következik az a megsértődtem rád felállás.
-Kemény időszakon vagyok túl.-mondta egyszerűen. És én elhittem neki. Fogalmam sincs ki Ő, honnan jött és legfőképp azt nem, miért. Nem, valahogy éreztem, hogy kemény időszakon van túl, és, hogy ezt nem biztos, hogy hánytorgatni kellene.
-Majd túlesel rajta.-biztattam.-Addig is jegeljük a témát -javasoltam, amire csak egy hálás tekintet volt a válasz.
-De mivel 17 vagy, még nem végeztél. Hacsak nem vagy valami csodabogár.-igen, a jól bevált tereléssel próbáltam hanyagolni a "hogy is kerültél ide?" dolgot.
-Igazság szerint, most kellene választanom egy sulit...De nem tudok dönteni.-mondta.-Te melyikbe jársz?
-A Chase-be.-feleltem.
-Ott van ilyen művészeti dolog nem?
-De. Azonban nem kell semmi nagyszabású művészeti oktatásra gondolni. Van a tánc, a zene és a képzőművészet. Ebből kell választanod egyet, és abból heti 5 foglalkozásod lesz.-magyaráztam neki.
-És mi van akkor, ha egy illető mindegyikben gagyi?
-Most magadra célzol?-kérdeztem tőle évődve. Ez egy nyílt flört volt? Nem tesz jót nekem a Coca-Cola.
-Haha.-csupán ennyi volt a reakciója.
-A táncba bele lehet jönni, csak meg kell tanulnia az embernek a koreográfiát. Bár ha engem kérdezel, senki nem olyan hülye, hogy táncra jelentkezik, amikor tudja magáról, hogy nem tud. A művészeti részlegen meg egyszerűen akkor bead az illető pár pocsék rajzot. A zenés oktatáson pedig ha se énekelni, se hangszeren játszani nem tud, akkor esszéket ír, hogy mit is látott.
-Ez kemény. Te melyikre jársz?
-A zenére.
-Hohóhóóó, vagyis az új Hannah Montana ül velem szemben?-kérdezte nevetve.
-Neeeeem!-kiáltottam fel.-Már maga gondolat is sértő!
-Igaz. A szőke nem állna jól neked.... számodra ez a tökéletes hajszín.-mondta és a pillantása magával ragadta az enyémet.
Nyílt flört, ezúttal tőle.
Imádlak Coca-Cola.
-És mi az igazi neved? Mondtad, hogy csak monogramodat használod.
-Alice Jessica. De nekem, az A.J jobban bejön.-válaszoltam.
Este kilencig beszéltünk.....mindenről.
Vagyis leginkább rólam, mivel Ő inkább az a zárkózott típus, és valamiért úgy tűnik, hogy van valami titka, és még nem áll készen rá, hogy elmondja mi is az.
Hoppá, ez olyan Bella Swan-os volt, mikor helyzetjelentéseket adott Edwardról.....
Ezután pedig Emily és Sam is hazaért.
-Sziasztok!-köszöntöttek minket, mihelyst beléptek a nappaliba.
-Csókolom.-köszöntem.
-A.J., megbeszéltük.-mondta megrovóan Sam.
-Tudom..Szia Sam.-mondtam nevetve.
-Akkor beszélhetnénk?-fordult felém Emily.
-Persze.-és a gyomrom görcsbe rándult.
-Nos az a helyzet..-kezdte, mikor kiértünk a teraszra.- hogy Elliot még új.
-Igen...
-Arra szeretnélek kérni, hogy segíts neki beilleszkedni.
-De, még nem is biztos, hogy abba a suliba fog járni, ahová én.-vágtam közbe.
-Tudom, de ez most nem is arról szól. Hanem....nagyon sokáig...izé..el volt zárva.
-Börtönben volt?-kérdeztem meglepetten.
-Jaaj, nem dehogy! Ne is gondolj ilyesmire. Egyszerűen...állandóan ugyanazokkal az emberekkel volt körülvéve, és nem tudott ismerkedni, nem voltak új élményei....
-Vagyis, minta börtönben lett volna..-szóltam ismét közbe.
-A.J.! Nem. A krimi az agyadra ment, figyelj. Egyszerűen segíts neki....légy a barátja, pátyolgasd. Nagyon féltem, hogy baja esik. Hisz Anglia annyira más, mint Amerika. Főleg, mint Chicago. Megígéred, hogy megpróbálod egy kicsit...hmm..amerikaibbá tenni? Tudnál rá figyelni?
-Igen, persze. Segítek neki.-komolyan át sem gondoltam az egészet, csak fejest ugrottam. Nem gondoltam át mibe fog ez nekem kerülni, hogy hogyan fogom mindezt összeegyeztetni a saját, bár eléggé unalmas életemmel.
És Emilynek igaza van, lehetünk akár barátok is. Esetleg...
Jó A.J.! Most állj le!
-Köszönök mindent.-mondta hálásan Em.
-Ugyan semmiség, egyáltalán nem fáradság.-feleltem mosolyogva.
Visszamentünk a házba, majd elköszöntem mindenkitől.
Elliot pedig kikísért.
-Akkor szia.-mondtam neki.
-Szia.-felelte az ajtóból.
-Akkor...ha úgy van majd összefutunk.-jobbnak láttam nem közölni vele, hogy a nagynénje gyakorlatilag most kért meg rá, hogy akaszkodjak rá, és, mint Calambo kövessem minden lépését.
Nem, ez tökre agyrém lett volna, ha elmondom neki.
-Igen, persze. Szerintem sokat fogunk mi még találkozni.-felelte szélesen mosolyogva.
Erre nem igazán tudtam, mint mondani, úgyhogy csak mosolyogva bólintottam, integettem neki, és hazafelé vettem az irányt.


Köszönöm emberek az érdeklődést, és a kedves szavakat, miegymást! :D
Köszönöm a kommenteket, a feliratkozókat. De, annak is örülnék, ha új emberektől kapnék visszajelzést, bár nem várok csodára.:D
És mindképpen meg szeretném köszönni Vikinek. Az ő kommentjei vesznek rá, hogy folyamatosan írjam a történetet. :) ♥
Köszönöm az eddigi 390 megtekintést, remélem ez nőni fog. :D Akkor ennyi. és továbbra is maradjatok Elliot és A.J. történeténél! ;)
xoxo