2. Fejezet

Sziasztoooook! :D Először is én szeretném koptatni a számat! :D
Nagyon-nagyon-nagyon és még 1000x nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien érdeklődtök a blog után :)
Jó tény, vannak többször látogatott oldalak, de én köszönöm Nektek, hogy érdemesnek és jónak tartjátok a blogot, ahhoz, hogy naponta minimum 30-cal nőjön a nézettség  :)
Millió ölelés, béke és szeretet....( ez egy kicsit nyálas volt, de üsse a szikla ;] )
Akkor jöhet a második fejezet, ami remélem tetszeni fog mindenkinek! :)
Kommentelni ér ;)) ♥

XXXXX

-Elliot...tényleg te vagy az?-kérdezte Sam ismét, majd meg sem várva válaszomat megszólalt.-Hát persze, hogy Te vagy az. Na gyerünk befelé, október van, te meg egy szál ingbe állsz itt. Nyomás!

Igen, Sam bácsi ilyen. Nem igazán kérdezi, hogy kerültem oda az éjszaka közepén úgy, hogy már nyolc éve nem láttuk egymást. Őt nem igazán érdeklik az ilyen kisebb kaliberű dolgok.

-Iszol valamit?-kérdezte, miután beszáguldott a konyhába. A köntöse, mint valami szuperhős palástja lobogott utána.

-Igen, egy kóla jól esne.-mondtam, és utána mentem.
Ittunk, majd kisvártatva a bácsikám is megszólalt.
-Elliot....jól nézel ki.-én magam kételkedtem ebben. Eléggé meggyötörtnek éreztem magam.
-Hát kösz, te sem panaszkodhatsz!-és ezt komolyan is gondoltam.
Beszélgettünk még sok mindenről, amiknek igazán semmi lényege nem volt.
-És, hogy van Leah?-Leah az unokatesóm, most 9 éves.
-Megvan..aktív...túl aktív. Komolyan, hozzá külön idegrendszer kell. Ami a bébicsőszének hála, megvan! Nem találnák még egy olyan kincset.-nevetett fel, de érződött a hangján, hogy imádja a lányát és bármit megadna érte. 
Én is vele nevettem mérsékelt hangerőn, hisz Leah és Emily néni fent aludtak. Elcsendesedtünk, majd Sam mélyen beleszagolt a levegőbe.
-Cigizel?-tette fel hirtelen a kérdést, amire köpni-nyelni nem tudtam. 
Makogtam össze-vissza, de a lépcsőröl érkező hangok megmentettek.
-Sam..mi folyik itt?-kérdezte az álmosságtól érdes hangon Emily.-Elliot?-visította.
Korát meghazudtoló gyorsasággal, amúgy csak 39 éves, a nyakamba vetette magát. Öt percig szorosan tartott, miközben sírt. Bevallom én is megkönnyeztem a helyzetet, hisz Emilyre anya halála óta úgy tekintek, mintha a fogadott anyám lenne. 
De nem is állunk ettől olyan messze. 
Sam bácsi anya legjobb barátja volt az egyetemen, és miután lediplomáztak találkoztak a Brain testvérekkel. Anya összeházasodott apával, Sam pedig Emilyvel.
A bolondos egyetemi sztorikat mindig szombat délután meséltek, mikor megtartottuk a szokásos családi összejöveteleket. Ilyenkor mindannyian letelepedtünk a kandalló elé és megszakadtunk a röhögéstől.
Ezek a már említett dolgok miatt véget értek.
-Mit keresel itt?-kérdezte gyengén Emily és leültünk a nappaliban lévő kanapéra.-És ne mondd azt, hogy most volt kedved meglátogatni minket nyolc év után!
-Ti is tudjátok hol voltam..-kezdtem el lassan.
-Igen, táborban.-vágott közbe Sam.
Mi van??!!
-Milyen táborban?-kérdeztem vissza.
-Hát az ifjúsági táborban. Ott tanultatok meg minden, ezért nem voltál sose otthon.-magyarázta Emily néni, és közben egy kicsit idiótának nézett, hogy én nem tudok erről semmit.
-Apa is ezt mondta?-kérdeztem halkan. Ha igent mond, belepusztulok. 
Oké, ez csajosan hangzott de igaz. A saját apám megtagad..ez hihetetlen ember. Mindenkinek azt adja be, hogy egy ifjúsági táborban vagyok, holott Ő maga adott be a pokolba?
Komolyan én szégyellem magam miatta. Borzasztó, hogy egy férfi mire képes egy nőért.
Én soha, ismétlem soha, nem leszek ekkora papucs.
Ámen.
-Apádat sose találtuk otthon.-válaszolta Sam halkan.
-Tessék?
-Folyton utazik, alig van otthon.-áá, szóval a családi idill megtört?
-Scarlett él még?-kérdeztem gúnyosan.
Emily néni a vállamra csapott, holott jót derült a kérdésemen.
-Sajnos.-súgta halkan, mintha félne, hogy valaki meghallja.
Ők sem értettek egyet apám választásával. Nem csak azért, mert apa 43 éves létére egy 26 éves kis picsával jött össze, hanem azért is mert ez a nő egy számító, rózsaszín imádó ribizli.
-Akkor el mondom, hol voltam az utóbbi hét évben.-elmeséltem a történetemet, amit mind a ketten elborzadva hallgattak végig.
-Óó, kicsi csillagom.-mondta Emily és a mellkasára vont. Úgy ringatott, mint egy kisfiút és szerintem ez az adott helyzetben nagyon odaillő volt. Jó volt csak úgy létezni, csak úgy ráborulni a mellkasára és úgy érezni nincs semmi baj. Nem bánthat senki, mert úgy érzed van családod. Van aki aggódik érted..és van aki szeret.
-Anyaaa!-egy kis lány hangja törte meg a közöttünk húzódó csendet. Leah tipegett le a lépcsőn, egészen apja karjaiba.
-Ki ez a bácsi?-kérdezte súgva Samtől.
Felnevettünk.
-Elliot vagyok.-mutatkoztam be, hisz mikor utoljára láttam Őt, még csak egy éves volt.
-Alex bácsi fia.-tette hozzá Sam.
-Leah vagyok.-suttogta félénken, és felém intett.
-Igen tudom.-válaszoltam mosolyogva.
-Jól van kincsem, menj vissza szépen aludni!-mondta Emily és a lépcső felé terelgette.
-Holnap is itt leszel? Ha igen, játszunk majd a Barbie-babáimmal?-kérdezte a lépcsőről visszafordulva Leah.
-Meglátjuk, rendben?-bólintott és felszaladt a szobájába.
Csend telepedett a nappalira. Ezt a pillanatot választottam arra, hogy felálljak.
-Mit gondolsz hová mész?-kérdezte ingerülten Emily.
-Háát...felálltam...kinyújtóztatni a lábam.-válaszoltam lassan.
Emily néni homlokán elsimultak a ráncok, és lassan Sam mellé sétált. Ő mosolyogva nézett rám.
Egymás mellett álltak, és Emily mondhatni szuggerálta a tekintetével, hogy tegyen vagy mondjon valamit. Persze minderről Samnek fogalma sem volt.
Emily végül cselekedett.
Egyszerűen a férje bordái közé könyökölt.
-Áááúúú!-majd a feleségére nézett, aki sokatmondó pillantással nézett rá, és óvatosan felém intett a fejével.
Samnek leesett a tantusz.
-És van már szállásod?-kérdezte felém fordulva.
-Nincs.
-Tudod, itt van a város végén a Hotel of Miracles. Mindig van szabad szobájuk.-taknyom-nyálam elállt. Bár végül is, mit hittem? Hogy beállítok, és máris megkapom a vendég szobát?
Igen.
Hogy én mekkora egy Idióta vagyok!
Nagy I-vel.
-Nyugi csak vicceltem!-mondta Sam gyorsan látva ijedt tekintetem.
Élesen fújtam ki a bent tartott levegőt. Fel sem tűnt, hogy visszatartottam.
-Gyere.-mondta kedvesen Emily.-Gyorsan megágyazunk neked a vendégszobában.-felém nyújtotta a kezét. Megragadtam azt, akár egy mentőövet.
-Biztos, hogy nem baj?-kérdeztem megtorpanva, és Samre emeltem a tekintetem.
-Ne is törődj ezzel a tökfilkóval.-vágott közbe Emily.-Ez az én házam.-bizonyításként a padlóra mutatott ujjaival.
-Kössz anyukám. Ez jól esett.-motyogta Sam.
Felkaptam a táskám, és mosolyogva követtem a nénikémet a vendégszobába.
-Ez megfelel?-kérdezte miután elkészült.
-Persze tökéletes. A vaságynál minden jobb.-mondtam. Bár egyből megbántam. Tekintete elhomályosult. A végén erőt vett magán és "felrakott" egy mosolyt.
-Akkor holnap reggel találkozunk,oké?-és az ajtó felé sétált.
-Köszönök...mindent.-szóltam utána.
Visszafordult. Mosolyogva, könnyektől homályos tekintettel bólintott és egy puszit dobott.
Kipakoltam azt a kevéske holmimat, amit magammal hoztam, majd bevágódtam az ágyba.
Évek óta először, nem volt rémálmom.
(...)
-Ellioooooooooooooooooooooooooot!-hallottam tompán a párnám alól, ahogy szólítanak.
Most komolyan. Alig aludhattam többet 7 óránál. Azért ennyire Instant Tészta sem lüke, hogy felébresszen, mikor még időm is lenne az alvásra.
Instant Tészta a bentlakásos suliban az egyik nevelő. Igazából egy elég rendes harmincas faszi, aki inkább vigyáz neveletlen gyerekekre, minthogy az anyjával lakjon. A neve pedig abból adódik, hogy mindig instant tészta szaga volt.
-Megígérted, hogy ha itt leszel játszol velem.-hallottam ismét a hangot aztán rájöttem mindenre.
Hogy sikerült megszöknöm, hogy Saméknél vagyok.
-Hmmm.-morogtam a párnám alól, és óvatosan az oldalamra fordultam nehogy Leaht lelökjem, aki éppen rajtam terpeszkedett.
-Végre felkeltél.-mondta és lerántotta a fejemről a takarót.
-Húú de nyomott vagy.-állapította meg, miközben az arcomat fürkészte.
-Most keltett fel egy túlságosan aktív 9 éves kis lány.-vágtam vissza, aztán elmosolyodtam, mivel eszembe jutott, hogy Sam is ezekkel a szavakkal jellemezte a lányát.
-De egy cuki 9 éves kislány.-szólt vissza Leah nevetve és leszállt rólam. Az ablakhoz és sétált, és egy határozott mozdulattal kirántotta a sötétítőket.
-Áááúú a szemem!-kiáltottam fel, és a takaróm alá bújtam fedezék gyanánt.
-Ne legyél nyámnyila!-kiáltott és valószínűleg nekifutásból rám vetette magát.
Mivel nem mozdultam, haragosan fújt egyet és egy bugyuta dalt kezdett el énekelni.
-Ezt nem fogod addig abbahagyni míg fel nem kelek, ugye?-kérdeztem egy idő után.
-Igaz.
Sóhajtva felültem. Hunyorognom kellett, hogy megszokjam azt az erős napfényt, amely hatalmas erővel betört az ablakon és aranysárga fénnyel beragyogta a szobát.
Leah leszökkent az ágyról, én pedig a reggeli mackós gyorsaságommal követtem a mozdulatot. Csak a szökkenés inkább hasonlított egy kínszenvedésre. Nyújtózkodtam, majd megakadtam a mozdulatban mikor ránéztem az órára. 
Még csak 7 óra volt.
Soha nem fogom megérteni, hogy kelnek fel a kicsik ilyen hamar. Ráadásul úgy, hogy még csak meg sem szenvedik. Fejcsóválva fordultam Leah felé, aki két kis apró kezét a szájára szorította.
Jézusom, fulladásos rohama van?!
Leah elvette a kezét a szájáról és rám nézett.
Úr Isten ide fog hányni.
És hatalmas nevetésben tört ki. Kétrét görnyedt a nevetéstől. A könnye is kicsordult.
A bibi az volt, hogy fogalmam nem volt, min. Leah se szó, se beszéd kirohant a szobámból. Az ajtó előtt megtorpant és onnan kiabált a konyhában ülő szüleinek.
-Elliot nagy bugyiban alszik!
Lenéztem. 
Megnyugtatás képen közlöm, boxerben aludtam.
Leah persze fel s alá rohangálva kiabálta, hogy egy hatalmas bugyiban aludtam. Gyorsan felöltöztem és lesiettem a konyhába.
-Bugyi mi?-kérdezte vigyorogva Sam.
Szem forgatva leültem mellé. Emily elém rakott egy nagy kupac palacsintát, amit egy szempillantás alatt begyűrtem.
-Hogy aludtál?-kérdezte Emily, miután leöblítettem a reggelit egy pohár kávéval.
-Jól, köszönöm. Valami eszméletlen kényelmes az ágy.
-És, hogy tetszett az ébresztő?-kérdezte Sam vigyorogva.
-Az sem volt semmi!-válaszoltam egyszerűen, és összeborzoltam Leah haját.
Leah duzzogva lelapította a haját, amit mi nevetve figyeltünk.
-Meddig maradhatok?-kérdeztem gyorsan.
-Természetesen bármeddig.-válaszolta egyszerre Sam és Emily.
Örömömben felpattantam és megöleltem őket.
-Köszönöm.-suttogtam.
-De van egy dolog amit meg kell beszélnünk.-mondta komoly hangon Sam.
Elhúzódtam tőlük, és figyeltem őket.
-Meg kell beszélnünk, melyik iskolában kezdesz a jövő héttől.-vette át a szót Emily.
Óóóó bakker a sulira nem gondoltam!